Vendégváró mákos golyócskák

Hozzávalók: 1 csomag aszalt szilva, 7 evőkanál rum, 200 ml habtejszín, 0,1l  mákolaj, 100 g kristálycukor, 150 g darált mogyoró, 120 g darált mák, 2 evőkanál zsemlemorzsa, étcsokoládé vagy fehércsokoládé a csokimázhoz.

Elkészítés: A szilvát rumba beáztatjuk. A habtejszínt a cukorral és a fahéjjal felforraljuk. A mákolajat, a darált mogyorót, a darált mákot és a zsemlemorzsát hozzáadjuk, jól összekeverjük, majd hozzákeverjük az apróra vágott aszalt szilvát és a masszát hűtőbe tesszük, míg ki nem hűl teljesen.Kicsi golyókat formálunk a masszából, belemártjuk az olvasztott csokoládéba, papírformába helyezzük és hűtőbe tesszük, míg a csoki meg nem dermed.

Citromos pisztráng mákolajos burgonyával

Hozzávalók: 2 db pisztráng, 80 dkg burgonya, 4 gerezd fokhagyma, 1 db citrom, 2 ág rozmaring, 2 evőkanál mákolaj, 1 evőkanál olívaolaj,1 dl étolaj, 5 dkg feta sajt, só, fehérbors

Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, vízben megfőzzük. A halat megtisztítjuk, olívaolajjal megöntözzük, sóval, borssal ízesítjük, és egy tűzálló tálba téve sütőben megsütjük.

Egy serpenyőben felforrósítjuk az étolajat, majd pirítani kezdjük benne a főtt burgonyát. Közben hozzáadjuk a cikkekre vágott citromot. A fokhagymát apróra, a rozmaringot durvára vágjuk, majd a a burgonyához adjuk, és az egészet meglocsoljuk a mákolajjal és az egészet együtt pirítjuk pár percig.  A felkockázott fetasajtot tálalás előtt a burgonyához adjuk.

Pozsonyi mákos kocka mákolajjal ízesítve

Hozzávalók: 50 dkg kockatészta, só, 5 tojás, 10 dkg vaj, 25 dkg cukor, 30 dkg darált mák, 10 dkg mazsola, 1 citrom finomra reszelt héja, 3 evőkanál házi baracklekvár, 0,5 dl mákolaj, 5 dkg vaj, 5 dkg zsemlyemorzsa

Elkészítés: A kockatésztát sós, forró vízben megfőzzük, lehűtjük, leszűrjük, és lecsepegtetjük. A tojásokat kettéválasztjuk, majd a sárgáját a puha vajjal, a cukorral fehéredésig keverjük, ekkor beleszórjuk a mákot, a langyos vízben beáztatott lecsepegetett mazsolát, a reszelt citromhéjat, belekeverjük a baracklekvárt és a mákolajat, és beleforgatjuk a tésztát. Végül a kemény tojásfehérjehabbal lazítjuk, majd a habos tésztát vajazott, zsemlemorzsával beszórt tepsibe öntjük, és 180 °C-os sütőben 25 perc alatt pirosra sütjük. Az elkészült tésztát 10 percet pihentetjük, és kockákra vágva kínáljuk. Tálaláskor kínálhatunk hozzá mákolajat az intenzívebb ízhatatásért.

Mákfelfújt csokoládémártással

Hozzávalók: 4 dkg vaj, 8 dkg liszt, forró tej, 4 tojás, 2 púpozott evőkanál darált mák, 2 evőkanál mákolaj, 12 dkg cukor, 1 citrom, 5 dkg vaj, 5 dkg liszt A csokoládémártáshoz: 10 dkg étcsokoládé, 1 dl habtejszín, 2 evőkanál rum, 1 evőkanál mákolaj

Elkészítés: A vajat felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, kicsit felhabosítjuk, de nem pirítjuk meg, és annyi forró tejet öntünk hozzá keverve, hogy elváljon az edény falától. Ekkor lehúzzuk a tűzről, öt percig pihentetjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, a darált mákot, a mákolajat, a cukrot, a citrom reszelt héját, és jól összekeverjük. Végül a kemény habbá vert tojásfehérjékkel lazítjuk, a vajazott, lisztezett felfújtas formákat háromnegyedig töltjük vele, és forró vízzel töltött tepsibe állítva 170 °C-os sütőben kigőzöljük. Közben a mártáshoz az étcsokoládét vízgőzfürdő felett habüstben felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a szobahőmérsékletű tejszínt,a mákolajat, a rumot  és 3-4 percig gőzöljük. Végül a mákfelfújtat forrón tálaljuk kevés csokoládémártással.

Szilvás lepény mákolajjal ízesítve

Hozzávalók: 770g szilva (konzerv is lehet)

A tésztához: 225g búzaliszt, 75g teljes őrlésű hajdinaliszt, 4 csapott teáskanál sütőpor, 200g cukor, 1 tasak vaníliáscukor, 4 tojás,1/2 bögre mákolaj, 1/2 bögre napraforgóolaj, 1/2 bögre tej

A mázhoz: 1 tasak színtelen tortazselé, 1 csapott evőkanál cukor, 250 ml (1/4 l szilvalé) konzervből

Elkészítés:Lecsöpögtetjük szűrőben a szilvát, levét felfogjuk, 250 ml-t kimerünk belőle és a mázhoz  félretesszük. Elkeverjük a tésztához a kétféle lisztet sütőporral. A vanillincukorral és a cukorral összekeverjük, az olajat, a tojást és a tejet hozzáadjuk, majd keverőkanállal vagy habverővel az egészet gondosan átkeverjük. A tésztát ezután (30×40 cm-es , kikent) sütőlemezre tesszük, tetejét elsimítjuk. A tetején a szilvát elosztjuk, és a sütőbe helyezzük és 25-30 percig sütjük. A tortazseléporból a cukorral és a félretett szilvalével elkészítjük a mázt, ecsettel a lepényre kenjük és hagyjuk megdermedni. Ízlés szerint reszelt citromhéjjal megszórhatjuk vagy mákolajjal meglocsoljuk fogyasztás előtt.

Mákolajjal ízesített muffin

Hozzávalók: 1 bögre joghurt, 1 bögre liszt, 1 bögre darált mák, 3 tojás,1 csomag sütőpor, fél bögre mákolaj, fél bögre étolaj, fél bögre cukor ízlés szerint

Elkészítés: Fenti anyagokat összedolgozzuk és a kibélelt muffinformákba tesszük. Ízlés szerint apróbb gyümölcsöket is adhatunk a tésztájához.

Jó étvágyat kívánunk!